A politikai egyetértés megrendülése a klímaváltozás ügyében
Amikor az Egyesült Királyság 2019-ben először vállalta, hogy 2050-re nettó zéróra csökkenti a szén-dioxid-kibocsátását, a törvényhozók között szinte egyetértés volt, így a döntést szavazás nélkül, csak egyszerű bólintással fogadták el. Azóta azonban a politikai légkör jelentősen megváltozott: a Westminsterben uralkodó konszenzus megbomlott, és a nettó zéró elérése egyre inkább politikai megosztottságot okoz. A Munkáspárt további határidőt tűzött ki: 2030-ig szeretnék elérni a tiszta energiát. A Zöldek és a Liberális Demokraták gyorsabb nettó zéró célokat tűztek ki, míg a Konzervatívok megpróbálják lassítani a politikájukat, és most először van egy mainstream párt, a Reform UK, amely nyíltan megkérdőjelezi a nettó zéró elérésének szükségességét.
Tony Blair, a korábbi munkáspárti miniszterelnök is azt nyilatkozta, hogy a globális klímaváltozás kezelésére irányuló megközelítések nem működnek, bár később tisztázta, hogy intézete támogatja a kormány céljait. A közvélemény 2019-ben, a nettó zéró célkitűzés bevezetésekor, nagyon érzékenyen reagált a klímaváltozásra; több ezer ember csatlakozott az Extinction Rebellion tüntetésekhez, és Greta Thunberg, a fiatal aktivista, annyira befolyásos lett, hogy meghívták a parlamentbe is. Luke Tryl, a More in Common közvélemény-kutatója szerint azonban nem tapasztalt jelentős csökkenést a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmakban vagy a nettó zéró támogatásában, még ha az utcákon nem is látható a tömeg. Az átalakulás, ahogy ő fogalmaz, a beszélgetések irányába történik, amelyek most, a megélhetési költségek emelkedése és az ukrajnai háború fényében, arra összpontosítanak, hogy „milyen hatással van ez az emberek pénztárcájára és biztonságérzetére”.
A politikai diskurzus egyre polarizáltabbá vált a bal- és jobboldal között, a Munkáspárt és a Liberális Demokraták szavazói a klímaváltozást a három legfontosabb problémájuk közé sorolják, míg a Reform párt szavazói inkább ellenzik a nettó zérót, de nem annyira motiváltak e téren: a Tryl kutatásai szerint csupán tízből egy ember szavaz a Nigel Farage vezette pártra a nettó zéró miatt. A politikai elit szintjén a konszenzus megbomlása sokkal mélyebb, mint a közvélemény között; a politikusok között sokkal élesebb a megosztottság.
A Reform párt, amelyet Richard Tice vezet, a „nettó ostobaság” kifejezést használja kampányának egyik központi elemeként, hangsúlyozva, hogy a klímaváltozással kapcsolatos diskurzusban az emberek figyelmét a megélhetési költségek növekedésére irányítják. Tice szerint az emberek egyre inkább érzik a klímaváltozás és az energiaárak emelkedése közötti kapcsolatot, és a közelmúltban tapasztalt gazdasági nehézségek miatt egyre többen ébrednek rá, hogy ennek hatásai közvetlenül érintik őket.
A Zöld Párt társelnöke, Adrian Ramsay „szomorúnak” nevezte a konszenzus megbomlását, és a pártpolitikai játszmákra hárította a felelősséget. Szerinte az embereknek érezniük kell, hogy részei a klímavédelmi intézkedéseknek, és úgy véli, hogy a Parlamenten belül létezik egy „értelmes klíma többség”, amelynek feladata a megfelelő politikák kidolgozása. Hozzátette, hogy a zöld megoldásoknak olcsóbbnak kell lenniük ahhoz, hogy az emberek elfogadják őket.
A Liberális Demokraták nettó zéróra vonatkozó szóvivője, Pippa Heylings úgy véli, hogy a politikai ellenállás részben a „nagy olaj- és gázipar” által generált nyomás következménye, amelyet Donald Trump tevékenysége erősített meg. Az eddigi könnyű intézkedések már megtörténtek, most pedig olyan kérdések jönnek, amelyek közvetlenül érintik az emberek életét. Jelenleg a Liberális Demokraták célja, hogy 2045-re elérjék a nettó zérót, de folyamatosan értékelik, hogy ez a cél reális-e a korábbi konzervatív kormányzati irányvonal változása után.
A legtöbb politikai elmozdulás a Konzervatív Pártból érkezett, akik a 2050-es célkitűzés megszabásától, Boris Johnson zöld céljainak lelkesen való támogatásától a célok lassításáig és végül a 2050-es határidő elhagyásáig jutottak el. Kemi Badenoch, a párt vezetője „lehetetlennek” nevezte a 2050-es terveket, és azt állította, hogy Keir Starmernek el kell törölnie azokat a terveket, amelyek „tönkreteszik az országot”. A zöld gondolkodású konzervatívok szerint a cél elhagyása túl korai döntés volt, de remélik, hogy pártjuk újra elkötelezi magát a dekarbonizáció mellett.
Miközben a Munkáspárt nagy része úgy tűnik, hogy egyetértene a vezetőség álláspontjával, van néhány olyan hang is a párton belül, amely azt sugallja, hogy a nettó zéróra vonatkozó támogatásuk feltételes. Néhány szakszervezet egyre hangosabban követeli, hogy legyen terv a munkahelyek védelmére a zöld energiára való átállás során. A Munkáspárt számára a nettó zéró célja jelenleg törvénybe foglalt, míg a „tisztán energiát 2030-ra” célkitűzés önmaguk által vállalt felelősség, ami folyamatos találgatásokat eredményezhet az esetleges enyhítésekről. A kormány forrásai határozottan állítják, hogy a párt elkötelezett a cél mellett, és már eddigi befektetésekre hivatkoznak.
A politikai tőke és a gazdasági remények óriási része a Munkáspárt zöld programján múlik, így a zöld célok visszafogása komoly veszélyekkel járhat.
Ezeket is érdemes megnézni
A közművesítés menete: lépésről lépésre útmutató a folyamatban
Brit üzleti szövetség a kapcsolatok újragondolására szólít fel az EU-val
